Huhh. Érdekes, hogy pont ma kezdem el írni ezt a blogot, ami igazából még ki sem alakult a fejemben, csak úgy belevágtam. Megfordult már a fejemben párszor, de nem gondoltam, hogy bele is fogok vágni. És ma, amikor délelőtt úgy éreztem magam, mint akit fejbevágtak egy fejfájásos át nem alvós éjszaka után, rákerestem erre a blogszerkesztőre és íme. Drága férjem miután elpanaszoltam neki, hogy ez se jó meg az se jó és nem tudom hogy viszem ki a gyereket hazarobogott és megtette helyettem. És én mit csináltam ahelyett, hogy pihennék? Elővettem a (szerintem) jó háziasszony szerepet és nekiálltam a világ legkisebb almáiból almáspitét gyártani csupán azért, mert valamelyik nap megkívántam (ilyenek a kismamák?). Ezzel a húzásommal azt értem el, hogy a párom nem tudott dolgozni, nekem a 36. alma után beállt a derekam és a vége az lett, hogy kihagytam a fahéjat a sütiből. Miután bedugtam a pitét a sütőbe próbáltam jó anyukaként még a gyerekkel foglalkozni, de már esélyem sem volt rá, mert elálmosodott és vihettük fürdeni. Fürdetés közben én már azon gondolkoztam, hogy ajjaj a dédipapának beígért főtt csülköt még fel sem raktam főni és ajjaj mit fog ehhez szólni Zsolt. Szerencsére öt percnél nem vett több időt igénybe az előkészület és közben felszolgálhattam a pitét, amiből hiányzott a fahéj :-). Szóval ezen a napon, mint anya és feleség leszerepeltem a nem túl hasznosnak tűnő háziasszonyszerepemmel. Van még mit csiszolni az összhangon, de azt hiszem ez is egy állandó. Zsófit ma én altattam, egy pillanat alatt elaludt a kis tündér. Esténként mikor az ember lecsendesedik elgondolkozok azon, hogy milyen kis csoda ez a kislány és hogy milyen jót tett velünk, mégha egy éve még nem is így gondoltam. Elsőre ennyi.
Nincs hozzászólás.