Végre eljött a várva várt nap, hogy pakolhatunk és indulás a jól megérdemelt pár nap pihenésre kettesben szeretett férjemmel, amit karácsonyra (nameg névnap,szülinap minden egybe) adtunk egymásnak. A terv az volt, hogy eltöltsünk pár napot csakis ketten, Zsófi nélkül, mielőtt megszületik Viki. Zsófi a fehérvári nagyszülőkhöz volt bejelentve, akiktől rendkívül távol utaztunk el, meglehet úgy 10 km is. Velencén foglaltunk szállást egy menő szállodába, aminek a wellness részlegét már ismertük, mert jártunk ott párszor mióta Zsófi megszületett.

Szóval ott tartottam, hogy eljött a várva várt nap. Sajnos Zsoltot néha elérik mélypontok, amikor mindent egy kicsit sötétebben lát, mint amilyen valójában. Hát ez a pont most pont a mi napunkra esett, de általában így történnek a dolgok. Már reggel feszült volt és a nagyszülőkhöz menet ki jött belőle minden, ami nyomta a lelkét. Ami egyébként jó, mert sokkal rosszabb, ha benn marad. A baj csak akkor van, ha a másikra is ráragad a rossz hangulat. Hát egy darabig tartottam magam, de nehéz pozitívnak maradni, mikor a másik azt ecsetelgeti, hogy kis túlzással hogy fogunk éhenhalni. Igen, nagyon nehéz most talpon maradni az építőiparban és letenni az asztalra azt, amit eddig megszokott az ember. Mi ráadásul az elmúlt évben építkeztünk,ami azt vonja maga után, hogy az embernek teljesen kiürül a zsebe és nálunk én most nem dolgozom még vagy másfél évig biztosan. Szóval ilyenkor a családfenntartóra nagyon nagy teher rakódik, amit néha jobban,néha rosszabbul viselnek. De. Miér is van az embernek felesége? Hogy erőt merítsen belőle. Összeszedtem magam és eltessékeltem a fekete felhőket és biztosítottam Zsoltot, hogy velünk nem fog rossz történni, jó csapat a miénk. Így, mire fehérvárra értünk némileg kisütött a nap.

Zsófit letettük a nagyiéknál, ahol már várták az unokatesók, akikért rajong és akiket felbéreltünk, hogy legyenek mellette, amíg mi szülők lazulunk egy kicsit. Ez a terv be is vált,mert szinte meg sem érezte a hiányunkat.

Elfoglaltuk a szállást, átöltöztünk és már mentünk is medencékhez. Persze előtte még kicsit sajnáltattam magam, hogy milyen borzalmasan nézek ki a harmadik fürdőruhában, ami végül rámjött. Próbálkoztam két bikinivel, ami hol felül,hol alul nézett úgy ki, mintha Zsófiét akartam volna felvenni. Ezután jött a klasszikus egyberészes, ami kicsit feszesen, de rámjött. Én úgy egy zsák krumplihoz tudtam volna magam hasonlítani, de Zsolt mindig próbál meggyőzni arról, hogy milyen szexis kismama vagyok. Ha ezt el nem is hittem, merítettem belőle annyit, hogy ki mertem lépni a szobaajtón. Hogy egy kicsit javítsak a helyzeten azzal kezdtem, hogy kilakkoztam a körmeimet. Önmagában már ez is jó érzés volt :-). Ezt már csak fokozta, hogy végre mozogtam egy kicsit. Egész sokat úsztam, ezt kifejezetten ajánlják kismamáknak. Na a wellness résszel már bajban voltam, mert igazából nem vehettem volna igénybe semmit. Egy kismama ismerősöm viszont meggyőzött azzal, hogy ő a gőzfürdőt kifejezetten szerette. Nekem is bejött, így remélem Vikinek is. Próbáltam utánajárni az interneten, hogy kismamák szaunázhatnak-e, akár infrába, de ezzel kapcsolatban természetesen egységes állásfoglalás nincs. Így ezt nem kockáztattam. Ezzel telt az első délután és mondhatom nagyon kikapcsoló volt. És ami a legjobb az egészben, hogy nagyon sokat beszélgettünk. Mindenféléről. Az embernek a gyerekes ismerősei mindig azt mondják, hogy ilyen esetben az ember csak a gyerekéről beszél. Szerencsére nálunk ez nem így volt, persze azt azért nem állítom, hogy nem került szóba, de nem az volt többségben. Ez a pár nap erre jó a legjobban talán, mert hétköznap tényleg csak a munka meg a család a téma. A kaja nekem hanyagolható volt, de hogy kicsit kirúgjunk a hámból én ittam egy deci bort, Zsolt meg egy sört. Na ezt a második este már nem tettük meg, mert 4 deci csapolt sörért kicsit sokalltam a majdnam 900 Ft-ot. Jaa a parkolásért napi 1500 Ft volt a díj, ez is egy kicsit lehúzós. Persze tudom, lehet hogy kicsinyeskedés, de ezeket jobban megérzi az ember, ha nincs mit zörgetni a zsebében. A második nap  hasonlóan telt, mint az előző déltuán. Fürdés, pihenés, olvasás, beszélgetés. Hogy egy ilyen "hétvége" mennyire pihentető összességében azt nem tudom, mert éjszaka nem sokat aludtunk. Új hely, új ágy meg a megszokások. Zsófi még mindig felébred párszor éjszaka, így nagy reményeket fűztünk az éjszakai alváshoz, de ez nem sikerült. Sebaj, összességében kell nézni a dolgokat. Mióta megszületett Zsófi nem voltunk kettesben és ez most nagyon feltöltött minket. Persze jó elmenni moziba, színházba, kultúrálódni, de akkor nincs lehetőség a mélyebb beszélgetésekre. Nekem ez hiányzott. Elég nehéz időszakon vagyunk túl a gyerekszületés és építkezés után. Most van egy kis szusszanásnyi idő, amikor töltődhetünk, mert áprilistól megint itt lesz egy újabb kisember, aki állandó felügyeletet igényel. Harmadnap még kihasználtuk a délelőtti fürdőzés lehetőségét, ami után siettünk, hogy újra magunkhoz ölelhessük Zsófit. A fogadtatás a következő volt. "Sziaa anyaaa...(hatásszünet) APAAAAAAA!!!!! (nyakbaborulás és hasonlók és anya már sehol se volt :-)). Szóval mi lányos anyukák be kell érjük azokkal az érzelgősségekkel, amikor apa nem első helyezett: éjszakai felkelés, beteg vagyok, nyűgös vagyok, fáj valami .......hmmm és még egy lányom lesz. Bár nem tervezünk harmadik gyereket, ha garantálnák a kisfiút elgondolkodnék rajta :-).

Zárszó: szuper volt!

Ma egész nap esett a hó, a héten hullott itt vagy 40 cm. Nagyon szép a táj, csendes, tiszta, zavartalan. Sokszor csak nézünk ki az ablakon és figyeljük a madarakat hogyan esznek a madáretetőből. Egészen más ez a természetközeli élet, mint a nagyvárosi. Persze mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Mi egyenlőre nagyon szeretünk itt lakni Nagykovácsiban, már kezdünk megismerkedni a szomszédokkal is. Hasonló a közösség, mint egy társasházban, mert itt is megvannak a nézeteltérések meg az egymásramutogatás, de valahogy mégis távolabbi. Lakik az utcában egy néni, két agara van, Csalfi és Rushi. Zsófi nagyon bírja őket, de csak messziről. Leginkább úgy, hogy az apja ölébe van és fentről szólítgatja őket. Zsófi és az apja között nagy a szerelem, máshoz nem hasonlítható ahogy örülnek egymásnak. Ma azt játszotta az apjával, mintha ő lenne az anyukája és sorra mondogatta neki, amiket én szoktam. Idézem: Apa jól vagy? Apa nem fázol? (és közben simogatta az apja hátát) Na mi a baj? Na mi van? Miért csináltad ezt? ....hát ilyenkor az ember nem tudja szavakba foglalni az érzéseit...

Ma kicsit alkotói válságban vagyok. Valószínűleg nem is kellene írnom, de nem szeretném már most úgy érezni, hogy ellinkeskedem az egészet. Átlagos napunk volt, eltekintve attól, hogy akkora pelyhekben hullt a hó és olyan sűrűn esett, amilyet még sosem láttam. Örültem is meg nem is, mert nagyon készültünk Emeséhez, aki mellesleg Csabu anyukája, aki pedig Zsófi legjobb barátja. Bár néha nem Csabu, hanem Emese a legjobb barát,ami azért jó, mert kell egy-két felnőtt cimbora is, hogy jó tanácsokat adjon :-). A jó abban, hogy nem utaztunk az volt, hogy apával együtt mentünk sétálni a szép havas utcákon. Zsolt most pár napja itthon dolgozik Zsófi szobájában, mert ott el tud szeparálódni. Így egy kicsivel több időt tudunk együtt tölteni és ez nagyon klassz. Egyébként nem vagyok híve az állandó együttlétnek, mert az rá tudja nyomni a bélyegét a mindennapokra és kell külön lenni ahhoz, hogy hiányozzon a másik. Vasárnap nagy dolog vár ránk, elmegyünk Velencére egy szállodába két éjszakára kettesben. Zsófi a mamáéknál lesz Fehérváron, nem túl messze tőlünk. Érdekes lesz külön lenni tőle. Vágytam is rá, hogy egy kicsit csak magunkkal foglakozzunk, most meg azt érzem mit is fogunk csinálni nélküle.

Ma azon tűnődtem mennyit ülök a gép előtt ahelyett, hogy tennék-vennék itthon vagy Zsófival játszanék. Mi nők elég furán vagyunk összerakva. Mindig elégedetlenkedünk. Ha főzők, takarítok az a bajom, hogy nem foglalkozom a gyerekkel, ha vele játszom azt nézem milyen kupi van itthon. Így ha itt ülök a gép előtt, egyiket se részesítem előnyben. Huhhh. Vajon más anyukák mennyit ülnek a gép előtt? Fura drog ez az anyukáknak, hisz ez köti össze őket a nagyvilággal. Hírek, információk és ez a fránya facebook. Na arra rendesen rá lehet kattanni. Azt hiszem elkezdem csökkenteni az itt eltöltött időt és valami hasznosat csinálni helyette. De. Hogy egy kicsit tágítsam a nézeteimet blog ügyben (ki mit ír és miért),rábukkantam egy lakberendező blogjára. Nagyon szimpi az oldal. Engem mindig is érdekelt ez a téma,de Zsolt szerint minden anyuka elvégez egy lakberendező tanfolyamot amikor gyerekkel van otthon. Igaz ami igaz, mostanában engem is jobban érdekel, de talán azért, mert most építkeztünk és a ház közel sincs kitalálva berendezésileg. Persze lehet, hogy az egésznek az az alapja, hogy ilyenkor annyira csak a gyerek van az ember körül. hogy muszáj valami téma, amiről lehet agyalni egy kicsit. Ez az olyan embereknek, mint én, akinek olyan munkája volt, hogy napi 24 órában agyalhatott és pörgés vette körül talán egy kicsit nehezebb. Ahhoz képest most nagy a nyugalom és a monotonitás. És megint hova lyukadunk ki? Az elégedetlenséghez. Egyszer az a baj, most meg ez. Azt hiszem a pasiknak könnyebb :-). Nem agyalnak ennyit feleslegesen. Értékelni fogom és egy kicsit átértékelem a mindennapjaimat. Legalábbis megpróbálom. Szép befejezés. (Ezt most nem olvasom vissza, mert annak az lenne a vége, hogy kitörlöm :-).

Még egész lelkes vagyok, ahogy jön az este leginkább azon jár az eszem, hogy mikor lesz időm leülni ide és pötyögni pár sort. Mozgalmas napunk volt. Elindultunk babúszásra Zsófival. Ez közös program, mivel én már nem szívesen megyek medencébe Zsolt pancsol a gyerekkel. Az indulás maga nem volt teljesen zökkenőmentes, mert nálunk még elég nagy a hó és a kocsi nem igazán vette jól az akadályokat. Persze mit várjon az ember egy hátsókerekes autótól. Pont erre a hegyvidékre való a maga coupé kialakításával. Ez egy szerelemautó, első látásra. A férfiak tudják miről beszélek, a nők kevésbé. Most már kezdjük kinőni, túlnőni, egyre kevésbé jól kihasználni, de még kitartunk mellette. PERSZE ez leginkább a család férfitagjára igaz. Nem igazán vagyunk abban a helyzetben, hogy hipphopp megoldjuk ezt a kocsikérdést, így a pillanatnyi indulatok hamar lezajlottak bennem, mondjuk addíg, amíg oda nem értünk a dédipapához, aki várt minket úszás előtt. Kivételesen jófej volt az öreg,még ajándékot is adott Zsófinak. Nagyon helyes, összegyűjtötte a lakásban azokat a dolgokat, amiknek szerinte örülhet egy gyerek. Rajzfigurás papírtányér, malévos toll ( dédipapa malévnál is dolgozott és évtizedek óta adja a különböző malévos cuccokat az unokáknak, dédunokáknak, vajon honnan van neki ennyi?), két pici műanyagfigura és két mandarin. A gyerekekben persze az a jó, hogy ( egy bizonyos korig) nem érdekli őket, hogy duplot kapnak vagy egy zacslót ami zörög és jópofa. Az úszás a szokásos volt, Zsófi élvezte, apukája még jobban és nekem is volt két percem, amíg agyalhattam a világ dolgain. Pista bácsi (úszómester) megint kifejtette, hogy szerinte Zsófi egy zseni és hogy hogyan kezeljük ezt a helyzetet. Én szülőként próbálom ezt úgy kezelni, hogy nem veszek róla tudomást (ha nem is zseni, azért jók a képességei) és ezt próbálom vele nem éreztetni. Ugyanolyan, mint más kisgyerek csak valamiben gyorsabban fejlődik. Nekem volt olyan osztálytársam, akit nagyon nyomott az anyja és engem próbáltak az ének miatt kiemelni a tanáraim és én ezt nagyon utáltam. Szóval a normális az normális. A nap többi része szokásosan zajlott. Evés (annak azért nem nevezném Zsófi részéről, inkább falatok elfogyasztásának lehetne hívni), alvás,séta. Nade. Hogy miért persze a mai bejegyzésem címe. Nem, nem a kocsi miatt. Zsófi pár napja mondogatja, nem tudom mennyire van tisztában a jelentésével és mennyire csak elleste tőlünk, de mindig jó helyen és jó időben használja. Annyira, hogy az ember nem bírja ki nevetés nélkül. Például: Zsófi, tehetek a hajadba hajgumit? PERSZE vagy Zsófi, kérsz kakaót? PERSZE vagy Zsófi, altathat ma apa? PERSZE! Jó éjszakát!

Huhh. Érdekes, hogy pont ma kezdem el írni ezt a blogot, ami igazából még ki sem alakult a fejemben, csak úgy belevágtam. Megfordult már a fejemben párszor, de nem gondoltam, hogy bele is fogok vágni. És ma, amikor délelőtt úgy éreztem magam, mint akit fejbevágtak egy fejfájásos át nem alvós éjszaka után, rákerestem erre a blogszerkesztőre és íme. Drága férjem miután elpanaszoltam neki, hogy ez se jó meg az se jó és nem tudom hogy viszem ki a gyereket hazarobogott és megtette helyettem. És én mit csináltam ahelyett, hogy pihennék? Elővettem a (szerintem) jó háziasszony szerepet és nekiálltam a világ legkisebb almáiból almáspitét gyártani csupán azért, mert valamelyik nap megkívántam (ilyenek a kismamák?). Ezzel a húzásommal azt értem el, hogy a párom nem tudott dolgozni, nekem a 36. alma után beállt a derekam és a vége az lett, hogy kihagytam a fahéjat a sütiből. Miután bedugtam a pitét a sütőbe próbáltam jó anyukaként még a gyerekkel foglalkozni, de már esélyem sem volt rá, mert elálmosodott és vihettük fürdeni. Fürdetés közben én már azon gondolkoztam, hogy ajjaj a dédipapának beígért főtt csülköt még fel sem raktam főni és ajjaj mit fog ehhez szólni Zsolt. Szerencsére öt percnél nem vett több időt igénybe az előkészület és közben felszolgálhattam a pitét, amiből hiányzott a fahéj :-). Szóval ezen a napon, mint anya és feleség leszerepeltem a nem túl hasznosnak tűnő háziasszonyszerepemmel. Van még mit csiszolni az összhangon, de azt hiszem ez is egy állandó. Zsófit ma én altattam, egy pillanat alatt elaludt a kis tündér. Esténként mikor  az ember lecsendesedik elgondolkozok azon, hogy milyen kis csoda ez a kislány és hogy milyen jót tett velünk, mégha egy éve még nem is így gondoltam. Elsőre ennyi.