Az elmúlt öt hónap olyan volt, mintha egy pillanat lett volna az egész. Számtalanszor szerettem volna leírni a kavargó gondolatokat, de túl fáradt voltam hozzá. Ha megkérdezné valaki mire emlékszem erről az időszakról csak annyi jutna eszembe, hogy aludni szeretnék. Mire este lefektetjük a gyerekeket annyira kimerült vagyok, hogy igazából nem is tudok mit kezdeni azzal a szabadságérzéssel, ami elfog, és aminek a megélése kimerül pár sor olvasásával vagy egy gyenge sorozat előtti csoki nassolással. Pedig jó lenne leülni, gépelni pár sort, ami megörökíti az életünknek ezt a részét. Főként a gyerekek fejlődéséről, mert a miénkről nem tudom mit írhatnék. Zsolt nagyon sokat dolgozik (továbbra is és leginkább), emellett próbál helytállni, mint apuka, ami amellett, hogy feltölti, le is meríti. Nem igazán tudom, mi van a fejében, azt hiszem, próbálja túlélni ezt az időszakot és úgy éli meg, hogy a kezdete valami jobbnak. Reménykedik, hogy beindul a vállalkozás, lesznek megbízható kollégák és akkor kevesebb lesz a vállán. Így lehet csak kibírni azt, hogy egész nap tárgyal, jön-megy, hazajön, gyerekezik, aztán ül le a gép elé dolgozni, sokszor éjjel egyig-kettőig. Mikor látja, hogy nagyon ki vagyok éhezve a társaságára persze rám is szán időt, de valljuk be, ez a túléléshez elég. Így aztán azzal nincs is baj, hogy vágyunk a másikra. Persze tél is van, meg hideg is van, meg köd és párás idő, ami nem segít az ember nehézségein felülkerekedni. DE. Mindjárt itt a március és a madarak már azt csicsergik, hogy jön a jó idő és akkor szebbnek látjuk majd a világot.
Ami, hozzáteszem szép is, mert van két csodálatos kismókusunk, akik tele vannak szeretettel és az élet felfedezni vágyásával, amiben ránk van szükségük (még egy pár évig hehe).
Sajnos a kimerültségem sokszor Zsófin csattan, ezt leírni is rossz és beismerni magamnak is rossz volt, de ezen már sikerült túl jutnom. Próbálok előremutatóan cselekedni és változtatni dolgokon. Kiabálós anyuka lett belőlem, mert kimerültségemben ez volt a könnyebbik út, hogy megoldjam a helyzeteket. Persze egy darabig kényelmes volt a szomszédasszonyomra fogni a dolgot, aki szintén kiabálós és egyszer akkora taslit adott a kislányának az utcán, hogy lerepült a sapkája és előttem ez a minta volt, de a saját hibáimat csak magamban kereshetem. Igen, a gyerekek tudnak nagyon kiakasztóak lenni, amikor tényleg egy hajszál választ el attól, hogy lekeverjél neki egyet, de igazából ők csak gyerekek, akik úgy viselkednek, mint a gyerekek. Próbálgatják a kis határaikat. És vannak rossz gyerekek, de vajon ők rosszak vagy a szüleik? Zsófi nagyon jó gyerek. Példásan viselkedik mindenhol, orvosnál, boltban, mindenhol. Néha nem hallja, hogy gyere ide és még, amit nem akar, de hogy ezt nem tudom kezelni az az én hibám. Igyekezni fogok másképpen csinálni a dolgokat, tényleg. Dédimama sokszor felhív az intelmeivel, amire én legtöbbször csak legyintek, mert emlékeszem, hogy gyerekkoromba ugyanezeket mondta és nagyon utáltam. Például hogy hova milyen pulóvert vegyek fel, ne menjek ki a hidegbe, meg hogy ne fogjam meg a kutyát és még sorolhatnám. Így kezeltem azt is, mikro felhívott és azt mondta ne kiabáljak a Zsófival. Először dühös lettem, aztán elgondolkodtam, hogy igaza van. Persze jöttek a gondolatok, hogy mióta nem alszom és kimerült vagyok és kivannak az idegeim és nem áll másból az életem csak abból, hogy tisztába teszem a gyerekeket, meg etetem őket, meg meg meg meg .. és hogy kívülről könnyű okosnak lenni. De ennek nem ihatja meg a levét Zsófi.
Ami még nem akartam lenni az a sárkány feleség. Hát, nem könnyű nem annak lenni, bevallom. Nem könnyű nem az órát nézni, hogy mikor jön már haza a párom, akivel azt remélem, lehet két szót váltani a kinti világról, ami most az én életemből hiányzik. Nem könnyű nem felhívni, hogy megkérdezzem, mikor jön haza és nem könnyű nem morcosnak (csalódottnak) lenni, ha későn jön és akkor is csak telefonál és nem velünk foglalkozik. Mióta egyszer a fejemhez vágta, hogy fél hazajönni, hogy mi, vagy ki fogadja itthon próbálok változtatni ezen is. De nem könnyű anyánk, feleségnek és háziasszonynak is lenni egyszerre, igazán nem könnyű.